A magyarok fele túlsúlyosnak érzi magát
Minden második magyar súlyfeleslegre panaszkodik, a lakosság tizede elhízottnak érzi magát, harmada pedig elégedett testsúlyával, derült ki a Szonda Ipsos felméréséből. A nők egészségesebben táplálkoznak, és többségük fogyni akar, a férfiak inkább tartanák testsúlyukat.
Minden tizedik magyar túlsúlyosnak érzi magát, mégis többnyire azok tesznek sokat az egészséges életért, akik elégedettek a súlyukkal, derül ki a Szonda Ipsos felméréséből. A felnőtt lakosság a közepesnél egészségesebbnek érzi magát, míg a fiatalok ennél is jobban érzik magukat a bőrükben, így ők kevesebbet is tesznek az egészségük megőrzéséért.
A magyaroknak fontos az egészség, ezzel összefüggésben pedig a testsúly is, áll a 13 országot felölelő nemzetközi kutatásban. Honfitársaink egyharmada elégedett a súlyával, de minden második magyar úgy gondolja, több-kevesebb súlyfeleslege van . Mindössze a lakosság egytizede tartja magát elhízottnak és ennél is kevesebben érzik túlságosan soványnak magukat. Férfiak és nők között nincs jelentős eltérés, nem úgy, mint életkor szerint: 30 év alatt kevesen túlsúlyosak, míg 60 felett az átlagosnál több az elhízott.
A fogyni vágyók között egyébként átlagosan több a nő, a férfiak inkább a jelenlegi súlyukat akarják tartani. Érdekesség, hogy a legtöbben azok tesznek az egészséges életért, akik elégedettek a súlyukkal, miközben a legkevesebbet azok, akikre leginkább ráférne.
Az egészséges táplálkozásra is a nők figyelnek oda jobban, természetes eredetű ételeket választanak, magas rosttartalommal és alacsony zsírtartalommal. Sokan úgy gondolják, a kormányzatnak is be kellene avatkozni a kérdésbe, vagyis szabályoznia kellene, hogy az élelmiszergyártók egészséges termékeket készítsenek. A többség úgy látja, nehéz a helyes étrendet követni a mindennapi életben, és kevés az ezzel kapcsolatos információ is.
Forrás: index.hu
